Mindjárt vége...

23:41 / Bejegyezte: Kerekes Sándor /

Kedves Barátaim!

Vasárnap államelnököt választunk. Húsz éve mindannyian tudjuk, hogy a román pártok és politikusok soha nem képviselték a magyar közösség értékeit, érdekeit és céljait. Ezért is döntött úgy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, hogy államelnökjelöltet indít. Én azért vállaltam ezt a feladatot, mert tudom, hogy milyen magyarságot, milyen Erdélyt és milyen Romániát akarunk.

Én az egyenes beszéd híve vagyok. A választási kampányban csak azt mondtam, amiben hiszek, csak azt ígértem, ami megvalósítható. Az elmúlt két hónapban az országot járva azt tapasztaltam, hogy az emberek a politikusoktól az őszinte, egyenes beszédet várják, még akkor is, ha nem tudunk azonnali javulást ígérni. Vissza kell adnunk a reményt, hogy lehet másként, lehet jobban, a közösség érdekében politizálni.

A vasárnapi elnökválasztásnak számunkra óriási tétje van.
Fontos, hogy ki lesz az ország elnöke, de ugyanolyan fontos, hogy milyen mértékben tudunk mi, romániai magyarok beleszólni a saját jövőnk alakításába. Annyian vagyunk, ahányan szavazunk.

Most ismét össze kell fognunk. Bizonyítsuk be, hogy közösségünk erős és egységes, hogy minket nem lehet megkerülni!
Bizonyítsuk be újra a magyar összefogás erejét!

Ehhez kérem az Önök támogatását, az Önök szavazatát.

Tisztelettel,
Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése